Minek nekem bortanfolyam?

Nem akarok kilógni a társaságomból

“Fantasztikus baráti társaságom van, ahol mindenki boros. Én meg ültem kukán, egy szót sem tudtam hozzászólni, amikor szerintük szebbnél szebb borokat kóstoltunk. Elhatároztam, hogy ennek vége, mindenkit lepipálok az új tudásommal!”

Nagyot égtem a francia partnerem előtt

“Nagyon jól álltak a tárgyalások a francia üzleti partneremmel. Elvittem egy elsőosztályú helyre vacsorázni. Azt mondta, rám bízza az étel-választást, és hogy melyik fogáshoz milyen bort rendelek. De én csak meresztettem a szememet a borlapra, fogalmam sem volt, mit válasszak. A pincér se ismerte nagyon a borokat, és amikor a partnerem meg-kóstolta, amit végül kihozott, csak nézett rám szótlanul. Másnap visszalépett a szerződéstől. Elhatároztam, hogy soha többé nem történhet ez meg velem!”

A főnököm azt javasolta, hogy azonnal iratkozzam be egy bortanfolyamra

“Gyakornokként igazi megtiszteltetés volt, hogy én is részt vehettem egy üzleti tárgyalás díszebédjén. A főfogáshoz én egy édes vörösbort kértem. Az ebéd után a főnök behívatott, és azt mondta, hogy hiába van 2 diplomám és 2 felsőfokú nyelvvizsgám, egy jobb társaságba nem fogok tudni beilleszkedni borműveltség nélkül. “

A barátnőm házasságát a bor mentette meg

“A barátnőm házassága válságba jutott, és hogy lefoglalja magát, beiratkozott egy bortanfolyamra. Annyira megszerette a borokat, hogy onnantól kezdve minden hétvégén megvette azt a két bort, ami a heti tanfolyami órán a legjobban tetszett neki, és a férjével megkóstoltatta. Aztán egyszer csak azt vették észre, hogy újra órákat átbeszélgetnek, el kezdtek közösen járni borvacsorákra, új barátokra tettek szert. Nekem ez annyira megtetszett, hogy elhatároztam: én is megtanulom ezt, hátha egyszer nekem is jól jön.”

Le akarom nyűgözni a pasikat

“Olvastam az iskola tanáráról, Káli Ildikóról a cikket a Nők Lapjában. Nagyon tetszett az életútja. Különösen az, hogy a férfiak mindig hanyattesnek attól, hogy ilyen magas fokon ért a borokhoz. Én is ilyen akarok lenni!”

Presztízskérdést csináltam belőle

“A feleségem kijárta a tanfolyam több fokozatát, és kínos volt, hogy mennyivel többet tud nálam, és mindenki rá figyel, amikor beszélni kezd a borokról.”

Jól főzök, de a borokat mindig másnak kellett hoznia

“Imádok főzni, mindig nagy vendégséget csapok, mindenki dicséri a főztömet. Mivel a  borokhoz nem értettem, mindig az egyik barátom hozott borokat, de valahogy soha nem találta el az étel mellé illő ízt. Egyszer viszont sikerült, és amióta megéreztem azt a különleges harmóniát, azóta mindig azt keresem.  Az külön tetszik nekem, hogy ebben az iskolában szerveznek ilyen vacsorákat, ahol a tanárok csodálatos étel-bor párosításokat mutatnak.”

.