- Képzési azonosító: 00171-2008

Az alapfokú modul során a hallgatók elsajátították azokat az ismereteket, amelyek alkalmazásával és sok-sok gyakorlással véleményt tudnak formálni a borokról. Egyértelmű számukra, hogy harmonikus, jó bort isznak-e, érezhető-e a fajtajelleg, felismerhető-e a terroir vagy a borász stílusa. A szilárd alapokra támaszkodva bátran kísérleteznek a nem tanult tételekkel is, és sokan ezeket a kóstolási élményeiket is lejegyzetelik a tanfolyamon tanult módszer szerint.
Igaz, hogy a jó bor önmagában is élvezetes dolog. Vannak olyan esték, amikor kinyitunk egy üveg bort, és beszélgetés közben megiszogatjuk. De a megfelelően megválasztott, hozzáillesztett étellel még sokkal nagyobb örömök forrása. A középfokú modulok során több olyan órát tartunk, amikor borokat különböző ízvilágú és alapanyagú ételekkel kóstolunk össze. A hallgatók saját tapasztalataik alapján fedezik fel, hogy egy jó étel élményét bizony sokszorosára fokozhatja a hozzáválasztott bor.
Továbbá bemutatjuk a leghíresebb bortermelő országok fajta- vagy terroirjelleges borait, azokat is párosítjuk az adott ország jellegzetes ételeivel. Annyi ismeretet szeretnénk ezzel kapcsolatosan átadni, hogy amikor a hallgatók az adott országba utaznak, eligazodjanak az éttermek borlapjain, vagy a borboltok választékán. Mivel az újvilági borok minden országot elárasztanak, így mi is bemutatunk belőle minden tipikus irányzatot, fajtát.
Mivel az anyag hatalmas – hiszen sok országban készül bor, és az ételek palettája is nagy –, a középfokú ismereteket két modulba rendeztük, mindkettő 7 alkalomból áll. Egy tanév során többször is meghirdetünk időpontot az egyes modulokra, a hallgató szabadon mérlegelheti, melyikbe kíván bekapcsolódni. Mivel a modulok egymásra épülnek, mindössze a sorrend betartását kérjük, tehát előbb az 1. modulra, utána a 2. modulra várjuk.
Mikor ajánljuk a középfokú tanfolyamot?
- Ha részese akar lenni egy izgalmas és tanulságos gasztronómiai gyakorlatsorozatnak, amikor a fő ételtípusokat, a menüsor egyes fogásait és a sajtokat párosítjuk, összekóstoljuk borokkal
- Ha rálátása és kóstolási jegyzetei birtokában ezentúl magabiztosan szeretne bort választani
- Ha kíváncsi, miként tájékozódjon a külföldi fajták és minőségi kategóriák között, tudja, mit érdemes megkóstolnia utazásai során
- Ha szeretné, hogy társasága borszakértőnek tartsa Önt, hiszen minden borról, borászról, terroirról tud érdekesen beszélni
Az 1. modul témakörei: A borok és a gasztronómia,
7 alkalom
- Ételek és borok párosítása, egy étel- és borsor felépítése I-II. rész, kóstolással
Az aperitiftől a süteményekig bezárólag az egyes fogások jellemzése, az alapanyagok befolyása az ízvilágra. A borpárosítás szempontjai, a menüsor és a borsor felépítése. A magyar konyha jellegzetes ételeihez illő borok. A legjobb rosék és sillerek megismerése.
- A szőlő alapú italok egy különleges csoportja: pezsgők és habzóborok
A különböző pezsgőkészítési technológiák megismerése, jellegzetes pezsgők kóstolása. Hogyan lehet egy pezsgőt jellemezni? Melyik pezsgő ízvilágát emeli ki a kaviár, a krémsajt, a fűszervaj vagy az eper?
- Magyarország egyetlen zárt borvidéke: Tokaj
Tokaj helyzete, a tokaji borkészítés módjai. Tokaj engedélyezett fajtái: mit lehet kihozni mindössze 4 szőlőfajtából? A reduktív boroktól az aszúig, a tokaji borpaletta megismerése.
- Az egri és a szekszárdi bikavér jellegzetességei
A cuvée-készítés szempontjai. Eger és Szekszárd mostanában méltán újra híressé váló cuvée-je: a bikavér. Az első eredetvédelmi próbálkozás az egri bikavér kapcsán. A két bikavér különbsége: a Kadarka alapú és a Kékfrankos alapú bikavérek. Összekóstolás kolbászokkal, sonkákkal, szalámikkal.
- A borok és a sajtok
A bor és a sajt nagyon jól érzik magukat együtt. A különböző alapanyagú, készítési módú, érlelési idejű sajtok megismerése, és összekóstolásuk borokkal.
- Az illatos szőlőfajták borai
Sokan nagyon kedvelik a parfümös borokat, ám a minőségi borfogyasztóknál egyre inkább háttérbe szorulnak, akárcsak a félédes, édes borok. Mutatunk közülük szép borokat, és azok kapcsán újabb magyar borvidékekről is szó esik. Ismert és kevésbé ismert illatos fajták, magyar szőlőnemesítések.
Az 1. modul tanárai:
Káli Ildikó sommelier, szakíró
Árvay János borász (Az év bormelője, 2003.)
Dr. Csizmadia András borgasztronómus, gasztrofilózus, szakíró, főiskolai tanár
Sándor Attila borszakértő, idegenforgalmi szakember, gasztronómiai tanácsadó
A 2. modul témakörei: A nagyvilág borai és ételei,
7 alkalom
- A nagy francia borvidékek jellegzetes borai és ételei I-II. rész
A francia borkultúrát híressé tevő borvidékek, fajták, és a híres francia eredetvédelmi rendszer. Miért nem jelölik meg a franciák a palackok címkéin a szőlőfajtát? Honnan tudhatjuk, hogy mit iszunk? A jellegzetes francia ételek – és a hozzájuk illő borok
- Olaszország borvidékei, és jellegzetes vagy híressé vált borai és ételei I-II. rész
A turisták által közkedvelt tájak borai, fajtái. Hogyan segít a tájékozódásban az eredetvédelmi rendszer? A legfontosabb pasták összekóstolása olasz borokkal.
- Spanyolország és Portugália borvidékei és ételei. A híres portói bor, és a sherry
Ebbe a két országba főleg nyáron, rekkenő hőségben látogatunk el. Melyik borok frissítik fel az elgyötört kirándulót? Este, az éttermekben, a jelllegzetes spanyol fogásokhoz mit válasszunk? Milyen információkat nyújt a spanyol eredetvédelmi rendszer?
- Az Újvilág borai: Ausztrália, Új-Zéland, Chile, Argentína, Kalifornia, Dél-Afrika
Minden újvilági bor az ún. újvilági stílust képviseli? Mi jellemzi az újvilági stílust, és miként ismerhető fel? A borgyártás és a borkészítés különbsége.
- Távol-keleti ételek párosítása magyar borokkal
Sokak kedvence a távol-keleti konyha, amelyben a fűszerek helyett inkább a változatos és friss alapanyagok, az ízkímélő konyhatechnikai eljárások dominálnak. De tudjuk-e, milyen bor illik az egyes specialitásokhoz?
A 2. modul tanárai:
Káli Ildikó sommelier, szakíró
Dr. Csizmadia András borgasztronómus, gasztrofilózus, szakíró, főiskolai tanár
Sándor Attila borszakértő, idegenforgalmi szakember, gasztronómiai tanácsadó
A középfokú modulok általános információi
A tanfolyamhoz kapcsolódó időpontokról
A középfokú tanfolyam legközelebb 2012. márciusban indul.
Mindkét modul 7-7 alkalomból áll. Alkalmanként 5 x 45 perc, 18.00-21.45 óra között, összesen 35 oktatási óra.
A beiratkozott hallgatók a jelentkezési lap visszaigazolásakor előre megkapják a képzési napokat és a részletes tematikát.
A tanfolyamok helyszínéről
Az órák egy részét továbbra is a Dionysos Borház különtermében tartjuk, viszont az ételkóstolással összekötött órákra étteremben kerül sor.
A képzésben való részvétel feltételéről
Betöltött 18. életév, érettségi bizonyítvány, vagy vendéglátó-ipari szakvégzettség + az alapfokú modul anyagából vizsga (az ott szerzett ismeretekre szervesen épül a középfokú modul).
Az alapfokú tanfolyam ismeretanyagát a hallgató más tanfolyamon, vagy szőlész-borász tanulmányai során is elsajátíthatta. Amennyiben szeretne középfokú borismereti oklevelet szerezni, az alapfokú modul anyagából vizsgát kell tennie.
A jelentkezésről, a részvétel lemondásáról, és a halasztásról
Jelentkezést a tanfolyam indulása előtti 3 munkanapig elfogadunk, viszont a csoport maximális létszáma 18 fő, és a csoportot a beérkezett jelentkezési lapok és részvételi díjak sorrendjében alakítjuk ki. Így előfordulhat, hogy a későn jelentkezőknek már nem tudunk helyet biztosítani az induló tanfolyamon. (Egy csoport minimális létszáma 15 fő.) Jelentkezni a honlapon levő online jelentkezési lap kitöltésével és elküldésével lehet.
A beérkezett jelentkezési lapot visszaigazoljuk.
Lemondást ugyancsak a tanfolyam indulása előtti 3 munkanapig fogadunk el, írásban.
Halasztás: A tanulmányait elkezdő, de valamilyen okból megszakító hallgató kérheti, hogy egy következő csoportba bekapcsolódhasson.
A beiratkozásról
A tanfolyami csoportot a jelentkezési lapok sorrendjében töltjük fel, a képzés 15 fővel indul. A beiratkozásra és képzési szerződés megkötésére a tanfolyam első napján, 17.00 órától kerül sor. A jegyzeteket is ekkor adjuk át.
A beiratkozás feltétele legalább az első tandíjrészlet befizetése.
A tandíjról
Modulonként 70.000 Ft + 27% áfa (bruttó 88.900 Ft)
Az egyes modulok tandíja fizethető 2 egyenlő részletben is, ugyanakkor a modul közben kimaradó (és nem halasztó) hallgatónak a modul díjából hátralévő részt ki kell fizetnie.
A tandíj tartalmazza a jegyzet és a kóstolt borok árát, de a vizsgadíjat nem.
A tandíjról készpénzes vagy átutalásos számlát adunk ki arra a névre és címre, amelyet a hallgató a jelentkezési lapján megjelölt.
A vizsgáról
A középfokú modulok nyitottak azok számára is, akik nem szeretnének vizsgázni és oklevelet szerezni tudásukról. Ahogy azt az alapfokú modulnál már leírtuk, mi mindenkit buzdítunk a vizsga letételére, mert ezek a modulzáró vizsgák főként gyakorlati tudást ellenőriznek, és visszajelzést adnak a hallgatónak a tényleges hozzáértéséről.
A tanfolyam során a szorgalmas hallgatók felmentést szerezhetnek a vizsga egyes részei alól. Részletes információkat erről a beiratkozáskor mondunk.
A számonkérés módja: A 2. alkalomtól kezdve röpdolgozat + minden alkalmon gyakorlás + a modul végén összegző elméleti és gyakorlati vizsga.
A vizsgákat az egyes középfokú modulok után szervezzük meg, Középfokú borismereti oklevél végzettséget a 2. modul végét követő vizsga után adunk ki. A hallgató a későbbi csoportot követő vizsganapon is leteheti a vizsgát. (Lásd részletesebben a Tanulmányi és vizsgaszabályzat menüpontban.)
A vizsga díja (modulonként) bruttó 6.000 Ft.
A tanfolyam szervezője
Fehér Viktória
20/521-7475
borostanfolyam [kukac] dbhq.hu

